Az idei nönap több izgalmat rejtegetett, mint hogy kapnak-e virágot a finn nök vagy sem (mert nem igazán szokás, de igény volna rá). Péntek reggel benyújtotta a finn kormány a lemondását. Tekintettel arra, hogy legutóbb a kilencvenes években fordult elö, hogy egy miniszterelnök kitöltötte volna a hivatali idejét, ez szinte nem is hír. A hír az, hogy a választásokig öt hét van csak vissza, illetve hogy a koalíciós partnerek sem tudtak a döntésröl.

Fénykép: Lehtikuva / Heikki Saukkomaa

A magyarországi hírekbe mostanában bekerült jobbközép Kokoomus és a centrista Keskusta, valamint a Finnekböl kivált Kék jövö párt alkotta kormány több nagy reformot is végig kívánt vinni. A Centrum hatalmas vidéki szavazóbázisa igényei szerint a megyerendszernek megfelelö közigazgatási réteg visszaállítását kívánta tetö alá hozni. A jobbközép Kokoomus pedig az egészségügyi reformot akarta keresztülvinni, amely teret engedne az egészségügyi privatizálásnak. Az akkor még kormányalakító eröként szereplö Igaz Finnek pedig a bevándorlás mérséklését és humanitárius segélyprogramokra fordított összegek csökkentését képviselte. Ezekböl gyakorlatilag csak a Finnek követelései teljesültek, ami mellett az oktatásból és a munkanélküliellátásból vont el nagyobb összegeket a kormány.

A megyerendszer visszaállítását a kormánykoalícióban az egészségügyi reformmal kötötték össze a pártok egy politikai alku keretében. A politikába az üzleti életböl érkezö miniszterelnök, Juha Sipilä kritikusai szerint nem mérte fel, hogy milyen folyamatok meddig tartanak a törvényhozásban. Mind a közigazgatási, mind az egészségügyi reform alkotmányossági kérdéseken bukott el. A folyamatos korrigálási kísérletek viszont nem tették lehetövé, hogy az eleve kis késéssel megkezdett folyamatokat be tudják fejezni a négy éves ciklusban.

A kormánypárti kommunikáció természetesen az ellenzékre kívánja tolni a felelösséget. A finn politikai rendszer valóban konszenzusos politizálást vár el a pártoktól, mert egyszerü többség megszerzése sem lehetséges koalíciók nélkül. Emiatt valóban lassabbak a döntéshozó folyamatok, ami teret nyit valódi ellenzéki munkára és megnehezíti az eröböl politizálást. Az ellenzék – különösképpen az SDP – valóban nem igyekezett gyorsítani az egészségügyi magánosításra igyekvö folyamatokat. A kormánypárti politikusok irányából sok kritika érte a törvényhozást, mert véleményük szerint feleslegesen sokszor irányították a folyamatokat az alkotmányossági bizottsághoz (Finnországban nincs Alkotmánybíróság, a parlament egy bizottsága vizsgálja a törvények alkotmányosságát).

A pénteki lemondás a miniszterelnök személyes döntése volt, ami szintén nem felel meg a kolíciós politika íratlan szabályainak. Juha Sipilä aznap reggel jelentette be minisztereinek is, hogy lemond a kormány. A döntés okozta káosz és zavarodottság nagy volt a kormánypárti képviselök körében is.

A kritikusok a koalíciós egyeztetésk hiánya mellett azt emelik ki, hogy ilyen rövid idövel a választások elötti lemondás csak a kormány politikailag aktív ideje rövidült le. A hirtelen hozott személyes döntés a hírszerzési törvény reformját is akadályozhatja, pedig a modernizációs nyomás már nagyon nagy a szolgálatokon (a kiberhadviselés eszközeinek használatát még nem teszi lehetövé a jelenlegi törvény – ez vezetett többek között olyan helyzetekhez, hogy a finnek a svédektöl értesültek arról, hogy Külügyminisztériumuk hálózatát már évekkel ezelött meghekkelték).

Az április közepén tartott választásokig csupán ügyvezetö kormány vezeti Finnországot. A közvéleménykutatások alapján a ciklusban véghezvitt, munkavállalók és munkakeresök helyzetét gyengítö intézkedések, illetve a csödbe ment nagyszabású reformkísérletek nem sok jót jelentenek a jelenlegi kormánypártok számára. A kampány azonban csak most kezdödik. A kérdés, mennyire tudják feledtetni kormányzásuk eredményeit a kormányzó pártok, illetve mennyit tud profitálni az ellenzék a protestszavazotokból.