A finn állami média – Yleisradio vagy yle – kivételes helyzetben van, különösen magyarországi távoli rokonához képest. Működését általánosan kivetett adóval biztosítják parlamenti konszenzus szerint, kínálata széleskörü, az egyetlen ingyenesen elérhető minőségi tartalom online – eddig.

Ha nem tetszik, legyen szabadverseny

A jelenlegi polgárinak nevezett kormányzat azonban szabadversenyt emlegetve kívánja az állami tartalomszolgáltatót visszaszorítani a finn médiapiacon. Erre vannak valós és személyes okai is a kormányban lévő pártoknak.

A liberálterror nem egy közkeletű szó Finnországban, hiszen a media szinte teljes egészében véve baloldali és liberális értékrendet képvisel. Alapvetően egysíkú a kínálat, nincsenek nagy véleménykülönbségek politikai értelemben. Az online média régi napilapokból nőtt ki, jellemzően fizetős tartalommal, az állami médiát és egyes kisebb lapokat leszámítva.

Az állami tulajdonú média alapvetően nagy szakmai függetlenséget élvez. Mivel működését parlamenti konszenzus alapján biztosítják, így nem cserélődik a személyzet minden egyes kormányváltásnál. Éppen ezért a riporterek képesek kényelmetlen kérdéseket is feltenni – legalábbis az általuk nem kedvelt személyeknek. Ezek jellemzően polgári és jobboldali pártok képviselői.

Kellett nekik packázni

Állami média kezdte pedzegetni a korábbi miniszterelnök, Matti Vanhanen korrupciógyanús ügyét, aki ingyen építőanyagot kapott nyaralójához.

A Finneket először meg sem hívták (2011-ben) a politikai kerekasztalbeszélgetésekre, kizárólag a hagyományos pártok képviselőit. A jelenlegi honvédelmi minieszternek, Jussi Niinistönek sem félnek feltenni kellemetlen kérdéseket, pl. a jóhaver feleségének minisztériumi kinevezéséröl; ő egy alkalommal azzal fenyegetőzött élő adásban, hogy elhagyja a stúdiót, amennyiben tovább kérdezget a riporter.

Az állami média nem kíméli az SDP-t sem. Jutta Urpilainen különmegállapodást írt alá a görögökkel az első kölcsönről, ami teljesen értelmetlennek bizonyult, és erre a tényre, valamint annak kizárólag belpolitikai szerepére szintén az állami média világított rá. Miként arra is, kik árúsították ki külföldre a finn áramellátó hálózatot. Ez ugye a Kokoomus volt az SDP-vel kéz a kézben. Jyrki Katainen győzködte a közvéleményt arról, hogy nem történik változás az áramellátás árában, mégis a szolgáltató most 30 százalékos emelkedést jelentett be. A cég ráadásul nyereségéből csupán 6 százalékot adózik Helsinkinek, ami szintén bőszíti a közvéleményt.

A Kokoomus képviseli leginkább a médiapiac liberalizációját az yle visszaszorításának javaslatával. Való igaz, hogy széles tartalomszolgáltatásával, ingyenes elérhetőségével és kiterjedt hálózatával a legszélesebb rétegeket képes kiszolgálni mind a filmek, mind a sport, a kultúra, a kisebbségi adások és a hírek, riportok területén egyaránt. Ebben a szegmensben valóban nehezen terem babér a magánkézben lévő médiának.

Banyapók

Ennek következménye a folyamatos leépítés, a tartalomszolgáltatás lefaragása. A kisebb lapok egyesítették szerkesztőségeiket bizonyos szegmensekben, mint például a külpolitikai részlegeiket.

Az is igaz, hogy a magáncégek alapvetően fizetős tartalmait egyre elérhetetlenebbek a széles tömegek számára, mivel sokféle csomagot kell bevásárolni. Példának okán a jégkorong szerelmesei külön csomagot kénytelenek vásárolni a finn liga, külön a svéd, amerikai és orosz ligák, külön a világbajnokság megtekintéséhez. Az állami mediának az utánpótlásbajnokságok és az európai selejtezők maradtak.

A színes hírek sem a kereskedelmi media privilégiuma. Az yle ezekben is hangsúlyosan jelen van. Akárcsak a kormányzat kritikájában, különös tekintettel a hangsúlyosan vidéki bázissal rendelkező jobbközépre, mint a Centrum és a Finnek.

Nem kellett volna firkálgatni

A finn kormányzó jobbközép azonban úgy fest, hogy megelégelte az állami média piszkálódását és túlsúlyát. A parlamentáris konszenzus helyett kormányzati hatáskörben kívánnak dönteni az yle további szerepéről. Tekintve többségüket, nem lesz nehéz szűkíteni az adó működését, azonban sokan személyes bosszút is sejtenek a fentebb említett incidensek miatt, megkérdőjelezve az állami média semlegességét. Pedig épp a működési semlegesség vezetett az öncenzúra megszűnéséhez, az újságírók valódi véleménynyilvánításához. Most azonban a döntéshozók közül sokan vannak azon a véleményen, hogy ha rosszat ír róluk az állami média, akkor el kell vonni a forrásokat. Ehhez az ideológiai alap az yle versenyképességének és hatékonyságának biztosítása.

A mágánkézben lévő újságok, csatornák természetesen minden szimpátiájuk ellenére támogatják az yle visszaszorítását, akárcsak hallgatólag is, hiszen így nagyobb szelet jut nekik a finn médiatortából.

A polgári kormány eljárását és céljait elítélök természetesen rögtön Lengyelország és Magyarország példájával riogatják a közvéleményt, mint két országgal, amelyek a diktatórikus államrend felé vették az irányt.

A nagy kérdés, mennyire büntetik meg az állami médiát azért, mert nem a kormány szócsöveként müködött eddig és mennyire viseli el a finn társadalom az állami média leépítését, mennyire tolmácsolják a sajtószabadság megcsonkításának ezeket a lépéseket.