A Nemzeti Koalíció – a Kokoomus – jelöltje, Francis McCarron kampányvideójában úgy fogalmaz, a jövő heti választások gyakorlatilag a NATO-csatlakozásról tartott népszavazással érnek fel. Ez alapvetően kisarkítja a kérdést, de rá is világít a politikai diskurzus szintjére.

Azt tudni kell, hogy a finn pilóták már rég F-18-asokkal hasítják a szeleket, a hadsereg gyakorlatilag 20 éve NATO-kompatibilis. A csatlakozás azonban még mindig nem eldöntött politikai szinten. A diskurzusban kettő világosan jól elkülöníthető tábor állt fel.

A pro-NATO tömböt a Nemzeti Koalíció és a Svéd Nyelvűek Pártja – az RKP – alkotják. A többi párt gyakorlatilag a katonai semlegesség és a svédekkel való katonai együttműködés mellett tette le a voksot.

A neutrális hinta

A semlegességnek nagy hagyománya van Finnországban, gyakorlatilag az állam létét látják abban, hogy semlegességük kijelentésével nem kerültek orosz befolyási övezetbe, hiszen maguk kergették ki az amúgy az oroszok elleni háborúban a finnek segítségére küldött német katonákat – akik csalódottságukban Norvégia felé menekülve fel is égették az útjukba eső városokat.

A hidegháború gyakorlatilag a hintapolitikával telt a szovjet medve hónaljában. A független finn hadsereget szovjet eszközökkel szerelték fel. Volt piacgazdaság, de csak korlátozva, és nem csatlakozott Helsinki semmilyen politikai tömörüléshez illetve szerződéshez. Amennyiben igen, akkor gyorsan a másik hidegháborús fél hasonló kezdeményezéséhez is csatlakozott.

Mindenki nyugatra

Eljött a Szovjetunió összeomlása. A felszabadult Baltikum a lehető leggyorsabban csatlakozott mind az Európai Unióhoz, mind a NATO-hoz, ezzel felbőszítve Moszkvát. Finnországban is megérett az idő az Európa felé fordulásra, amellyel gyakorlatilag – orosz szemszögből nézve – egy Oroszország-ellenes nyugati szövetségi rendszer részévé vált az ország. Bár az egykori Varsói Szerződés országai és volt szovjet tagállamok önként csatlakoztak a nyugati katonai tömörüléshez, a Kreml ablakából ez a NATO terjeszkedésének látszik. A Putyini éra utóbbi éveinek tolmácsolása meglehetősen egysíkú a finn médiában. Rendre felbukkan egy-egy “Putyinhoz közel álló” elemző, aki szerint Oroszország hamarosan lerohanja a Baltikumot és Finnországot. Arra, hogy ezekről a területekről mi kellene Oroszországnak, már nem térnek ki ezek az elemzések.

Tehát mind a két fél alapvető kiindulási pontja Finnország Oroszországhoz való viszonya. 1300 kilométeres határszakasz, amely a legbékésebb orosz határvonal. Mivel ezt az állapotot nem kívánják megváltoztatni, olyan, mintha a – sokszor talán túlzottan büszke – finn nemzet meg kívánna bújni az erdőben, nehogy észrevegye a szomszéd.

A cseles ötös

A két tömörülés leginkább a megoldásban nem ért egyet. A pro-NATO pártok szerint a tagság nélkül nem kapna Helsinki segítséget, melyet a NATO csak az ötös cikkely alapján nyújt. De szerintük ez nem jelenti azt, hogy a finneknek kötelező volna harcolni más megtámadott országokért, hiszen nincs segítségnyújtási kötelezettség. A hadsereg költségvetését nem kellene alapvetően növelni, hiszen jelenleg a GDP 1,28 százaléka megy katonai kiadásokra és a NATO tagállamok sem tartják a kettő százalékos ajánlást. A finnek meg már amúgy is részt vesznek nemzetközi akciókban.

Az alvó medve

Az anti-NATO tömörülés szerint nem kell a békés orosz határt mindenféle tagsággal, amerikai katonákkal meg rakétákkal megbolygatni. Oroszország szerintük is veszély, Putyin kiszámíthatatlan, de itt van a remekül kiképzett tartalékos hadsereg, amely majd megvédi a finn földet, hiszen már korábban is sikerült. A katonailag független finn állam léte biztosan nem ingerli az orosz medvét, ha pedig mégis, akkor az Európai Unió segítségnyújtási egyezménye értelmében jönnek majd az uniós pajtások.

A békebeli svéd harcosok

Itt van természetesen a másik régi elnyomó, Svédország is, akikre azért továbbra is romantikával tekintenek a finnek, és a királyi család eseményein éppúgy csámcsog a sajtó, mint egy síugró európai alkoholtúráján. A svédekkel való katonai együttműködés mostanában nagyon divatos elképzelés. Nekik jó a légerejük meg a haditengerészetük, míg a finnek a leghatékonyabb tüzérséggel rendelkeznek. De mindkét politikai tömbben győz a finn kisebbrendűség, és még az elképzelés támogatói is azon a véleményen vannak, hogy a svédek csak békeidőben hajlandóak katonai szövetséget kötni, és az elkötelezettségükben nem szabad megbízni. Azonban egy katonai vezető szerint “ha Svédország péntek délután egy órakor csatlakozik a NATO-hoz, akkor mi délután négyre szintén tagok leszünk”.

Sauli Niinistö elnök kiállt egy EU-hadsereg megalapítása mellett. Ez azért is hamvában holt ötlet, mert a tagállamok közül 22 már amúgy is NATO tag. Egy vélemény szerint addig állnak ki a finnek katonai szövetség ötlete mellett, amíg az a távoli jövőbe vész és semmi esély a megvalósulására.

Az oroszok már a finn spájzban

A biztonságpolitika kapcsán természetesen felmerülnek az oroszok hétvégi telkei. Rengetegen vásároltak földet Kelet-Finnországban, néhány véletlenül stratégiailag fontos pontok, állomások közvetlen szomszédságában van. Az orosz nagykövetség létszáma is meglehetősen nagy, azonban Finnországban nem szólnak a hírek megnövekedett hírszerzési tevékenységről.

Egy felmérés szerint az ország lakosságának csak 27 százaléka támogatná a NATO csatlakozást. A tartalékosok között ez a szám 57 százalék. Itt van egy teljesen NATO-kompatibilis hadsereg, egy semlegességnek titulált hintapolitikához szokott politikai közönség, és biztosra vehető, hogy Helsinki akkor is még a függetlenségét hangoztatná, amikor egy finn Hornet egy magyar Gripen és egy török F-16 között mér csapást bármilyen ellenséges célpontra. De természetesen népszavazást nem írnak ki a kérdésről. Nehogy a nép rosszul döntsön.