Egy magyar ésszel felfoghatatlan időszak tombol Finnországban. A nyári szabadságok időszaka. Június 20-ával – a finn nyár ünnepével – kezdődően a közigazgatás szinte leáll és egészen augusztus elejéig nem is mozdul. Rutinosabbak már májusban augusztusi időpontokra rögzítenek találkozókat, hiszen egy júniusban megbeszélt dologra senki sem emlékszik a szabadságok után, illetve nincs is senki, aki végigvinné a megbeszélteket. Olyankor tényleg csak a kávé és a süti miatt érdemes tárgyalásokon ülni.

Társadalmi szerződés

Miképpen a szabadságolási rendszer is beleégett a finn társadalomba, sok más, a munkavállalók számára kiharcolt előny is megdönthetetlennek látszik. Finnországban a szakszervezetek olyan hatalomra tettek szert, hogy még a finn valuta – az egykori márka – árfolyamába is beleszólásuk volt. Nyilván a szovjet medve hónaljában könnyebben lett létjogosultsága a szakszervezeti mozgalmaknak. Konkrétan a szociáldemokrata párt erre épült. A mohóság sok szép idea megvalósítását is lehetetlenné tette már a történelemben. A túlzott munkavállalói igények oda vezettek, hogy először a tengeri hajózás, majd a papíripar rokkant bele a hatalmas munkaerőköltségekbe.

Nem csoda, hogy a tavasszal megválasztott kormány közös megegyezést kíván a munkavállalói és a munkaadói szervezetekkel elérni a bérköltségek vissza fogására, ezáltal a versenyképesség növelésére. Ezt társadalmi szerződésnek véleményem szerint talán túlzás nevezni, hiszen csak a munkaerőpiaci viszonyokban kíván a kormány változásokat elérni, ráadásul a vállalkozói réteget teljesen kihagyva a tárgyalásokból – mindannak ellenére, hogy a kisvállalkozásokban látják itt is a jövőt.

Mivel a hírekben kiemelik, hogy a görög válság okán tartott miniszterelnöki EU-csúcs miatt Juha Sipilä meg kellett, hogy szakítsa szabadságát, feltehetően a nyári legalább másfél hónapos össznépi pauza szentségéről is nehéz lesz lenevelni a társadalmat.

Ötgörögöttörök

Mivel a finn parlamentben is ellenzéki szerepbe kényszerült a baloldal – néhány konzervatív formációval egyetemben – a görög válság rendezése is belpolitikai kérdéssé vált. Az első hitelcsomagok idején egy SDP-s pénzügyminiszter, Jutta Urpilainen próbált meg alkudozni a görögökkel. Helsinki akkor külön biztosítékokat kért a hitelek visszafizetésére, amelyeket – lévén jogilag nonszensz papírok voltak – nem lehetett aztán beváltani. Az akkori liberális gazdaságpolitikát a kormányban gyakorló SDP mára ellenzékben hirtelen új-keynesiánus fordulatot követel, valamint a tartozások elengedését.

A görögök segélyezését is kölcsönből oldották meg a finnek. Bízva a számukra adott alacsonyabb kamatban még kerestek volna is a görögök baján. Azonban az akkori kamatvágások miatt végül veszítenek is a finnek az ügyleten. Már ha a görögök egyáltalán fizetnek bármit is.

A jelenlegi kormány egyik kampánytémája épp az volt, hogy nem kívánnak további felelősséget vállalni a gyengébb euro-országokért. Az, hogy mennyire húzhatják ki magukat ez alól, kérdéses.

Oroszországgal szeretettel

A közösködéssel amúgy is bajai vannak a finneknek, hiszen hagyományosan jó kereskedelmi kapcsolatot folytatnak vagy folytatnának az oroszokkal. Azonban ez nem könnyű a szankciók mellett. Itt van rögtön az Orbán-kormány által is hivatkozott orosz atomerőmű esete. Egyrészt annyira húzódnak az előkészületek, hogy az olcsónak mondott atomenergia valójában már most túl drága ahhoz, hogy a többletet esetleg el lehessen adni a piacon. Mindemellett a legfrisseb hírek szerint a Rosatom egy horvát fedőcégen keresztül kívánja a formalitások miatt megoldani a finanszírozást. Azonban egy mintegy 25 ezer eurós törzstőkéjű vállalkozás normális esetben nem tud milliókat befektetni egy épülő erőműbe.

A héten az EBESZ tárgyalások orosz delegáltjait sem engedték be Finnországba a szankciókra hivatkozva annak ellenére, hogy az EBESZ kivételt jelentene a beutazási tilalommal sújtottak esetében. A Brüsszel iránti megfelelési kényszer miatt túlbuzgó finn hivatalnokok egyértelmű hibát követtek el. Niinistö elnök és Soini külügyminiszter az EU-ra mutogat, nem elismerve a hibát, hiszen Moszkvának is meg kell felelni. A politikai és katonai semlegességet gyakorlati szinten már rég feladott Finnország politikájában még élnek a régi reflexek, a választókban a függetlenség, az egyedülállóság és a nagyhatalmak között őrlődő kis ország politikai magányának mítosza.

Legenda Fennica

Az új kormányzat alaposan megvágta a fejlődő országok segélyalapjait az ország nehéz gazdasági helyzetére hivatkozva. A segélyezési és fejlesztési munkát végző szervezetek rögtön tiltakoztak. A helyzet szörnyűségének érzékeltetése nem is sikerülhetne a sajtónak jobban, mint Finnország Romániához és Bulgáriához hasonlításával. Mindemellé egy kis hangulatkeltés: ha nem segélyezzük az embereket Afrikában, idejönnek. Ami pedig szintén tragédia volna a finneknek. Bár hely van, a helyiek nem szívesen fogadnának be a minimumnál több menekültet.

Persze a segélyezéseket ellenzöknek is megvan a véleményük a kidobott pénzekről, a tenyerüket tartó lusta afrikaiakról. És persze a görögökről, akik a közösségi média és egy-két sajtótermék szerint lusták, csalnak, lopnak, bezzeg a finnek minden szabályt betartanak és kifizetik, amit kell.

Mindeközben további cégek vonulnak ki az országból. A Nokiát felvásárló Microsoft több, mint 2000 munkahelyet kíván megszűntetni, a StoraEnso papíripari óriás is több, mint ezret. A kormányprogram a robotikára és az automatizálásra kíván koncentrálni, mint a jövő zálogára, azonban lassan nem lesz ipar, amit lehetne automatizálni. Ez az élőmunkaerőigény további csökkenését hozza magával, emellett a hagyományos iparból kiszorultak továbbképzésére nincsenek megfelelő intézmények. A munkanélküliek tanulását törvényi akadályok is nehezítik, mert a statisztikák szépítése érdekében inkább tartják nyílván a munkanélkülieket diákként, mint munkanélküliként. Csakhogy ez kevesebb jövedelemmel jár, amit nem sokan tudnak elfogadni.

A jelenlegi munkaerőkínálat nem fedi a betöltetlen munkahelyek szakmai igényeit. Ha ez tovább torzul, akkor elkerülhetetlen a külföldi munkaerő importja, mint a Nokia esetében anno. Hogy ez mennyire szítja tovább a jelenleg is tapasztalható idegenellenességet és tolja méginkább jobbra a saját mítoszaiban elveszett finn társadalmat, a jövö kérdése.